Karácsonyi műtéti akció! Akár 300.000 Ft kedvezmény – protézisműtétekre is! Bővebben››
A térdkalácsficam (patella luxatio) gyermek- és serdülőkorban az egyik leggyakoribb térdízületi instabilitással járó sérülés. A legtöbb esetben sportolás, hirtelen irányváltás vagy kisebb trauma során alakul ki, azonban a háttérben rendszerint olyan veleszületett vagy szerzett anatómiai eltérések állnak, amelyek hajlamosítanak a térdkalács ismételt kifordulására.
Normális körülmények között a térdkalács a combcsont elülső felszínén található vályúban (trochlea femoris) mozog. A csontos anatómia, a szalagok, az izmok és az inak összehangolt működése biztosítja, hogy hajlítás és nyújtás közben a térdkalács stabilan a helyén maradjon.
Amennyiben ezek közül bármelyik stabilizáló tényező károsodik vagy fejlődési rendellenesség miatt eleve nem megfelelően alakult ki, a térdkalács oldalirányba – leggyakrabban kifelé – elmozdulhat. Ezt nevezzük térdkalácsficamnak.
A ficam során a térdkalács legtöbbször a combcsont vályújából kifelé csúszik, amely hirtelen, erős fájdalommal és a térd deformitásával járhat. Előfordulhat, hogy a térdkalács ebben a helyzetben marad, ilyenkor sürgős orvosi ellátás és repozíció szükséges. Más esetekben a térdkalács spontán visszaugrik eredeti helyzetébe, azonban ilyenkor is jelentős fájdalom, duzzanat és átmeneti mozgáskorlátozottság maradhat vissza.
A ficam során nem csupán a szalagok sérülhetnek. Súlyosabb esetekben a térdkalács vagy a combcsont porcfelszínéből csontos-porcos darab válhat le. Ha ez az ízület teherviselő felszínét érinti, a levált rész mielőbbi visszarögzítése vagy pótlása szükséges lehet a későbbi porckopás megelőzése érdekében. Szerencsére ez a szövődmény ritkán fordul elő.
Sok beteg és szülő úgy gondolja, hogy a térdkalácsficam egyszeri baleset következménye. A valóságban az első ficam gyakran csak felhívja a figyelmet egy korábban is fennálló anatómiai eltérésre.
A legtöbb beteg esetében nem egyetlen ok, hanem több anatómiai eltérés együttesen felelős az instabilitás kialakulásáért. Ezért minden beteg kivizsgálása és kezelési terve egyedi.
A modern patellastabilizációs sebészet alapelve, hogy nem önmagában a ficamot kezeljük, hanem annak kiváltó okait.
Ennek megfelelően a kezelés célja:
Az első, szövődménymentes térdkalácsficam legtöbbször nem igényel műtéti kezelést.
Ha a térdkalács spontán vagy helyretételt követően stabil marad, és nem alakult ki porcleválás vagy jelentős anatómiai károsodás, elsőként konzervatív kezelés javasolt.
A korai rehabilitáció kiemelten fontos, mert a tartós rögzítés a combizom gyors leépüléséhez vezethet, amely önmagában is fokozza az ismételt ficam kialakulásának kockázatát. Optimális esetben néhány héten belül helyreáll a térd teljes funkciója, és a betegek jelentős részénél további ficam nem alakul ki.
Tóth Adrienn, az Emineo Magánkórház gyógytornásza bemutatja, hogyan segít a gyógytorna a sérülések megelőzésében és a fájdalommentes mozgás visszaállításában.
Bár a térdkalácsficam gyakori sérülés gyermek- és serdülőkorban, nem minden esetben indokolt a műtéti kezelés.
Amennyiben az első ficam során nem alakul ki porcfelszíni sérülés vagy csontos-porcos leválás, és a térdkalács stabilitása megfelelően helyreáll, elsőként konzervatív kezelés javasolt. A korán megkezdett rehabilitáció és célzott gyógytorna sok esetben elegendő a teljes funkció visszanyeréséhez.
Általánosságban elmondható, hogy ha rövid időn belül ismételten – például fél-egy éven belül több alkalommal – alakul ki térdkalácsficam, annak spontán rendeződésére már kicsi az esély. Ilyenkor a további porcfelszíni károsodás megelőzése érdekében műtéti stabilizáció mérlegelendő.
A térdkalácsficam nem egységes betegség, hanem különböző anatómiai eltérések következtében kialakuló instabilitási állapot.
Éppen ezért nincs egyetlen olyan műtéti eljárás, amely minden beteg számára megfelelő lenne.
A modern patellastabilizációs sebészet alapelve, hogy nem magát a ficamot kezeljük, hanem annak kiváltó okát.
Ennek megfelelően minden beteg esetében részletes elemzést végzünk annak meghatározására, hogy mely anatómiai tényezők felelősek a térdkalács instabilitásáért. A műtéti terv kizárólag ezen eltérések ismeretében készíthető el.
A műtéti terv összeállításakor számos szempontot veszünk figyelembe, többek között:
A legtöbb beteg esetében nem egyetlen eltérés, hanem több tényező együttesen vezet a térdkalács instabilitásához. Emiatt a műtéti kezelés legtöbbször több beavatkozás kombinációjából áll.
Előfordulhat, hogy elegendő egy lágyrészrekonstrukció, más esetekben azonban csontos korrekcióra, tengelykorrekcióra vagy ezek kombinációjára is szükség lehet.
Korábban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy nyitott növekedési zónák mellett célszerű a műtéti kezelést elhalasztani a csontos érés befejeződéséig.
A korszerű gyermekortopédiai szemlélet alapján ez önmagában nem tekinthető megfelelő megoldásnak. Ha ugyanis a növekedés befejeződéséig ismételten ficamok alakulnak ki, azok maradandó porcfelszíni károsodást és korai ízületi kopást okozhatnak.
Napjainkban számos olyan műtéti technika áll rendelkezésre, amely megfelelő indikáció esetén nyitott növekedési porcok mellett is biztonságosan elvégezhető, miközben tiszteletben tartja a fejlődő csontozat sajátosságait. Ez lehetővé teszi, hogy a kezelést ne az életkorhoz, hanem a beteg anatómiai eltéréseihez és funkcionális állapotához igazítsuk.
A térdkalács stabilitásának egyik legfontosabb lágyrész-eleme a mediális patellofemorális szalag (MPFL).
Ez a szalag a térdkalács belső oldalán helyezkedik el, és elsődleges feladata, hogy megakadályozza a térdkalács oldalirányú, kifelé történő elmozdulását, különösen a hajlítás kezdeti szakaszában.
Térdkalácsficam során ez a szalag szinte minden esetben megsérül vagy megnyúlik. Egyes betegeknél veleszületetten fejletlenebb vagy lazább szerkezetű, ami önmagában is hajlamosíthat ismételt ficamokra.
Ezért a modern patellastabilizációs műtétek jelentős részében az MPFL rekonstrukciója vagy megerősítése a kezelés egyik alapvető eleme. Azonban önmagában ennek pótlása sem minden esetben elegendő: ha a háttérben jelentős csontos vagy tengelybeli eltérés áll fenn, azt is korrigálni kell a tartós eredmény érdekében.
A térdkalács instabilitásának hátterében számos különböző anatómiai eltérés állhat. Emiatt nincs egyetlen olyan műtéti eljárás, amely minden beteg számára megfelelő lenne.
A modern patellastabilizációs sebészet alapelve, hogy minden anatómiai eltérést célzottan kezelünk. A legtöbb esetben a végleges műtéti terv több különböző beavatkozás kombinációjából áll, amelyet a beteg életkora, a növekedési állapot, a képalkotó vizsgálatok eredményei és az instabilitás oka alapján állítunk össze.
Önmagában ritkán elegendő a tartós stabilitás biztosítására, ezért leggyakrabban más stabilizáló műtétekkel együtt alkalmazzuk.
Bizonyos esetekben a térdkalácsín a sípcsonton a normálistól kifelé helyezkedik el. Emiatt a térdkalácsra ható húzóerők is oldalirányba terelik a térdkalácsot.
Elsősorban gyermek- és serdülőkorban alkalmazható olyan esetekben, amikor ez az anatómiai eltérés igazolható, és jelentős szerepet játszik az ismétlődő ficam kialakulásában.
A térdkalácsín egy részét leválasztjuk, majd annak tapadási helyét belsőbb irányba helyezzük át. Ezzel megváltozik az ín húzási iránya, és csökken a térdkalács kifelé történő elmozdulásának esélye.
Az áthelyezett ínrész rögzítése általában kis, szövetbarát csavarral történik.
Gyermekeknél gyakran elegendő a térdkalácsín húzási irányának módosítása anélkül, hogy csontos áthelyezésre lenne szükség.
A térdkalácsín tapadását a csonthártyával együtt mobilizáljuk, majd belsőbb helyzetben rögzítjük. Ezáltal a térdkalácsra ható erők kedvezőbb irányba változnak.
Bizonyos esetekben a műtétet követően átmeneti térdrögzítő viselése szükséges lehet.
Idősebb serdülőknél és fiatal felnőtteknél a térdkalácsín húzási irányának korrigálása gyakran már csontos áthelyezést igényel.
A beavatkozás kizárólag akkor végezhető el, amikor a növekedési porcok már bezáródtak, mivel gyermekkorban növekedési zavart okozhatna.
A térdkalácsín csontos tapadását egy csontblokkal együtt választjuk le, majd a sípcsont belsőbb részére helyezzük át és csavarokkal rögzítjük.
Ez a műtét elsősorban idősebb serdülők és fiatal felnőttek számára jelent megfelelő megoldást.
Az MPFL a térdkalács legfontosabb passzív stabilizáló képlete. Elsődleges feladata, hogy megakadályozza a térdkalács kifelé történő elmozdulását a térdhajlítás első szakaszában.
Térdkalácsficam során ez a szalag szinte mindig megsérül, ezért rekonstrukciója a modern patellastabilizáció egyik legfontosabb eleme.
A szalag helyreállítása történhet:
Az utóbbi évek fejlődésének köszönhetően korszerű, nagy szilárdságú szintetikus szalagok is rendelkezésre állnak.
Alkalmazásuk előnyei:
A választott rekonstrukciós módszert minden esetben a beteg életkora, anatómiai viszonyai és a kezelőorvos szakmai mérlegelése alapján határozzuk meg.
Bizonyos betegeknél a térdkalács instabilitásának elsődleges oka az alsó végtag tengelyeltérése vagy a térdízület csontos fejlődési rendellenessége.
Ilyenkor önmagában a szalagrekonstrukció nem biztosít tartós eredményt.
A kezelés célja ilyenkor a csontos anatómia korrekciója.
Gyermekkorban a növekedési porcok figyelembevételével kisebb korrekciós beavatkozások végezhetők, míg idősebb serdülőknél vagy felnőtteknél szükség lehet nagyobb csontkorrekciós műtétekre is. Egyes esetekben a teljes korrekció több egymást követő műtéti lépésben valósítható meg.
A legsúlyosabb fejlődési rendellenességek esetén a combcsont vályúja nem képes megfelelően vezetni a térdkalácsot.
Ilyen esetekben – elsősorban a csontos növekedés befejeződését követően – speciális ízületformáló (trochleaplasztikai) beavatkozás válhat szükségessé.
Ez a műtéti típus csak gondosan kiválasztott betegek esetében, megfelelő indikáció alapján alkalmazható, rendszerint súlyos anatómiai eltérések vagy korábbi sikertelen stabilizáló műtétek után.
A fent ismertetett műtétek egymást nem helyettesítik. A legtöbb beteg esetében ezek közül több beavatkozás kombinációjára van szükség. A végleges műtéti tervet a részletes klinikai vizsgálat, a röntgen- és MRI-felvételek, valamint a beteg életkorának és anatómiai sajátosságainak figyelembevételével a kezelőorvos állítja össze.
Egyes betegeknél a térdkalács külső oldalán található kötőszövetes tok (laterális retinaculum) zsugorodott vagy feszes. Ez folyamatosan kifelé húzza a térdkalácsot, megnehezítve annak megfelelő középhelyzetét.
A beavatkozás akkor javasolható, ha a klinikai vizsgálat és a képalkotó eljárások igazolják, hogy a feszes laterális retinaculum jelentősen hozzájárul a térdkalács oldalirányú instabilitásához.
A műtét során egy kis, általában 1–3 cm-es metszésből a zsugorodott kötőszövetes képleteket felszabadítjuk, ezáltal csökkentjük a térdkalács kifelé húzó erőit.
gyakori kérdésekre válaszolunk és segítünk eligazodni az egészségügy világában.
