Dr. Háncs Tivadar

Ortopéd-traumatológus

Bemutatkozás

Az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház, Ortopédiai Osztályának főorvosa vagyok. A Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karán végeztem 2007-ben, „summa cum laude” minősítéssel, 2015-ben tettem ortopédia-traumatológia szakvizsgát. 15 éven át dolgoztam a Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztályán, mely azóta is végtagsebészeti tevékenységem szilárd alapja.

Katonaként egy évet töltöttem Afganisztánban, a NATO nemzetközi kórházában, Kabulban. A sportsérülések műtéti ellátásával kapcsolatos ismereteimet az Országos Sportsebészeti Intézetben bővítettem. 2023-ban a Budapesten rendezett Atlétikai Világbajnokság orvosi hátterét adó csapat vezető traumatológusa voltam.

Az ortopéd-traumatológia szakvizsga megszerzése után fokozatosan a csípő- és térdízületi endoprotetikában mélyedtem el. Az emberi test két teherviselő nagyízületének pótlása, a „protézisbeültetés”, az egyik legszebb sebészeti kihívás. Egy idős betegnek visszaadni a mozgás örömét igazi sikerélmény. Folyamatosan képzem magam hazai és nemzetközi kurzusokon, emellett a lehetőségem van a világ vezető gyártóinak implantátumaival dolgozni, akár elsődleges beültetésről, akár protézis cseréről legyen szó.

Elsősorban csípő- és térdprotézis cserével (revízió) foglalkozom. A problémás, szövődményes esetek kezelése komplex szemléletet kíván. A primer csípőprotézis beültetés során az izomeltolással járó elülső feltárást preferálom. A legújabb szakmai kihívást a robotsebészeti tökéletesítése jelenti számomra. Az Országos Haemophilia Központtal történő együttműködés keretén belül végzem a haemophiliás (vérzékeny) betegek térd- és csípő protetizálását.

Tanulmányok

2007 – diploma: Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Budapest – „summa cum laude” minősítéssel

2015 – szakvizsga: Semmelweis Egyetem – „kiválóan megfelelt” minősítéssel

Társasági tagságok
  • Magyar Orvosi Kamara
  • Magyar Ortopéd Társaság
Nyelvismeret
  • Angol