„Itt biztosan gyors és profi ellátást kap a beteg”

Az Emineo Magánkórházban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy pácienseink elégedetten távozzanak intézményünkből. Mind szakorvosaink szakmai tapasztalata, mind munkatársaink figyelmessége fontos részét képezi kórházunk hozzáállásának. Nagy öröm számunkra, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapunk pácienseinktől, melyet ezúton is köszönünk. Ezek közül osztunk meg most néhányat.

„Nagyon hálás vagyok, hogy eljutottam a derékfájásommal az Emineóba. Torna és manuálterápia segítségével megszűnt a panaszom és nagyon sok hasznos információt kaptam a megelőzéssel, tartásom javításával kapcsolatban.”

„Kedves, segítőkész emberekből áll a kórház egész csapata. Minden alkalommal, akár kísérőként, akár betegként voltam itt, hihetetlen odafigyeléssel és szakértelemmel találkoztam. Köszönöm a rengeteg segítséget, a bátorítást, és nem utolsó sorban a gyógyítást.”

„A férjem délután hatkor eltörte a csuklóját. Őrült rohanás, hogy hova vigyük, nem akartunk egyéb egészségügyi intézményben reggelig ücsörögni, mert rémesen nézett ki a sérülés, ilyenkor az ember lánya pánikba esik és orvost akar most azonnal. Isteni szerencse, hogy a nagy pánikolás közben a gugli a barátom maradt és 2 perc alatt döntöttünk, hogy ide jövünk. Miután áttörtük magunkat a bejárati ajtón 5!!! percen belül Kővári doktor úr fogadott minket, azonnal a röntgenbe kerültünk, majd szakszerű ellátás /csontok helyrerakása, gipszelés, műtéti időpont ajánlása /után egy órán belül már autóztunk is hazafele. Azóta is csak pislogok, hogy már itthon szunyókál a férjem felpolcolt karral, és nem valami kávéautomatát támasztok a kórházi felvételre várva a mentőbejárat mellett. Hálásan köszönjük a szakszerű, hipergyors ellátást. Színvonalas kórház, maximálisan elégedett vagyok az ellátással.”

„Csípőprotézis-beültetéssel kerestem fel az EMINEO magánkórházat. Szinte már alig tudtam járni. Egy hónapot kellett várnom, amíg a vizsgálatok folytak. Hat héttel a műtét után már dolgozni tudok. Nagyon gördülékenyen mentek a dolgok, fájdalommentesen. Köszönet a kórház dolgozóinak!”

„Nagyon felkészült, tapasztalt, empatikus orvosi ellátásban volt részem, gyors diagnózis, vizsgálatok és kezelés. Hosszú ideje fennálló problémámat oldották meg. A szakrendelés körülményei első osztályúak, a munkatársak kedvesek és segítőkészek.”

12 éves gyermekünk traumatológia ügyeleti ellátása alapos, szakszerű, megnyugtató volt. Kb. 40 perc volt a szakorvosi vizsgálat, rtg és a törött végtag profi, esztétikus rögzítése. Gyermektraumatológiai rendelésben nincs nagy választék Budapesten, itt biztosan gyors és profi ellátást kap a beteg.”

„Hálás köszönettel gondolok a kórházra és Knoll doktorra, aki műtött. Május 25-én volt az elülső keresztszalag plasztikám, térdszalag rögzítésem, valamint a porcgyűrű sérüléseim ellátása. 7 hét telt el a műtétem óta, és rengeteget javult a lábam, gyakorlatilag meggyógyultam, de természetesen a rehabilitáció és a gyógytorna még több hónapig szükséges. Knoll doktor rendkívül lelkiismeretesen végzi hivatását, azonban be kell tartani az utasításait, hiszen ez kifejezetten a mi érdekünkben áll. Az egész kórház személyzete rendkívül kedves volt mindvégig, sosem kellett várnom az időpontokra, sőt, az előjegyzett időpont előtt már fogadott Knoll doktor. Külön köszönet Seres Bianka gyógytornásznak, aki megtanította a részleges lábterheléses mankózást, és a május 25-én szolgálatban lévő Kata nővérnek, aki műtétem napján és éjszakáján lelkiismeretesen foglalkozott velem.”

„Sürgősségi ellátást vettem igénybe vágott seb miatt. A honlapon foglaltam időpontot, 1.5 órával későbbre. A honlapon megadott információk miatt a papírmunka is csak egy aláírás volt, és bár félórával hamarabb érkeztem, azonnal behívtak. A rendelő makulátlan és modern, az orvosi ellátás professzionális volt, folyamatosan mondták, hogy mi történik, kb. félóra alatt kész is volt, pedig varrni is kellett.”

„Nem tudok eléggé hálás lenni, hogy halottak napján a fiam, egy balesetből adódó csonttörését gyakorlatilag azonnal ellátták! Mindenki végtelenül kedves volt, a doktor pedig olyan türelemmel és higgadtsággal beszélt a fiamhoz és rémült szüleihez (hozzánk :)) hogy elámultam! Nagyon megnyugtató volt! Hálás köszönet érte!”