Epekőműtét
A betegségről
Az epe sókban gazdag emésztőnedv, melyet a máj termel. Az epe étkezések között az epehólyagban tárolódik, ahonnan étkezéskor az epevezetéken keresztül a nyombélbe ürül. Az epekő sókicsapódás útján jön létre, az esetek túlnyomó többségében az epehólyagban. Kőképződésre számos tényező hajlamosíthat (pl. étrend, gyógyszerek, alkat, életkor, újszülöttkori mesterséges táplálás, vérképzőszervi betegség), melyek megszűntével – belgyógyászati kezelés mellett – előfordulhat a kő feloldódása is.
Az epekő számos szövődmény forrása lehet, ezek közül gyermekkorban leginkább kettővel kell számolni:
- gyakoribb az epevezetékbe sodródó kő által okozott epeútelzáródás, melynek veszélyes (akár életveszélyes) következménye lehet a sárgaság és a hasnyálmirigy-gyulladás.
- ritkább az epehólyag-gyulladás.
A kezelés célja és a műtéti javallat
A műtéti kezelés célja általában az epekő okozta szövődmények megelőzése. Az epekőműtétet általában választott időben, szövődménymentes állapotban végezzük. Az esetleg kialakuló szövődmények a korszerű endoszkópos eljárásoknak és antibiotikumoknak köszönhetően az esetek többségében belgyógyászatilag elháríthatók, ezért sürgős műtétre csak ritkán, a belgyógyászati kezelés eredménytelensége esetén kerül sor. A műtéti javallatot tehát általában a tartósan meglévő, szövődmény kockázatával járó epekő jelenti. Lényeges, hogy nem csak a köveket, hanem az epehólyagot is el kell távolítani, minthogy a kőképződés szinte kizárólag itt történik. Ha a műtét során szövődmény elhárítására is kényszerülünk, akkor a köves epehólyag eltávolítása mellett más beavatkozásokra (epeút-megnyitás és -helyreállítás, epeútszájadék-plasztika, az epeelfolyás külső vagy belső elterelése) is sor kerülhet.
Mindezek történhetnek nyílt (hagyományos) és laparoszkópos (minimálinvazív) úton egyaránt.
Kockázatok
Valamely beavatkozás abszolút kockázatmentességét egyetlen orvos sem garantálhatja.
Általában műtéti kockázatnak az eredménytelenség, illetve az olyan szövődmények valószínűségét nevezzük, amelyek a szakmai szabályok betartása mellett is előállhatnak, bekövetkeztük előre nem látható és teljes biztonsággal nem védhető ki. Értelemszerű, hogy ezekért a sebészt nem terheli felelősség, ezt a (minimális) kockázatot a betegnek kell vállalnia, amikor beleegyezést ad a műtéthez. Ilyen kockázati tényezők pl. a szokatlan anatómiai viszonyok, más társuló betegség vagy kóros állapot, a szervezet szokatlan reakciója a műtét során felhasznált anyagokra, illetve magára a műtéti beavatkozásra, nem sterilitási hibából fakadó ún. endogén fertőzés, megfelelő tanúsítvány ellenére előforduló anyaghiba. Mindezek a mindennapi gyakorlatban vérzés, utóvérzés, véletlen sérülés, belső varratelégtelenség, varratkilökődés, sebgennyedés vagy sebgyógyulási zavar, visszérgyulladás vagy rögösödés, a várttól elmaradó gyógyeredmény, illetve késői szövődmények (pl. hegesedés vagy hasüregi műtétek utáni bélösszenövések talaján kialakuló működési zavar) formájában jelentkezhetnek, de ezek statisztikai gyakorisága messze elmarad a műtét nélkül bekövetkező állapotromlás valószínűségéhez képest.
A fenti általános meggondolásokon túlmenően epehólyagműtéteknél az alábbi szövődmények fordulhatnak elő: az epevezeték és az epehólyag lefutásában és vérellátásában igen sok az anatómiai variáció, ezért epeműtéteknél gyakoribb az ér és epeútsérülés, amelyek egy részében esetleg újabb műtétre is sor kerülhet. Ugyancsak előfordulhat – különösen sok apró kő esetén – , hogy a műtét során az epevezetékbe sodródó kő elzáródást okoz. Ez a műtét utáni napokban végzendő belgyógyászati (endoszkópos) beavatkozással rendszerint elhárítható, csak ritkán, ennek sikertelensége esetén kell újabb műtétet végezni.
Laparoszkópos műtét esetén az eszközök bevezetése során melléksérülés (bél- vagy nagyérsérülés) lehetőségével (1%) kell számolni, és előfordulhat, hogy váratlan helyzet esetén a műtétet csak nyílt úton lehet befejezni.
Műtéti előkészítés
Szövődményes esetben a műtéti előkészítés része a szövődmény belgyógyászati elhárítására tett kísérlet, mely általában sikeres. A szükséges vizsgálatok, a műtét időpontja, az előkészítés és az altatás mikéntje – mint minden altatásban végzendő műtétnél – az altatóorvos véleményétől is függenek.
Minden műtét előtt alapos fürdés, hajmosás szükséges. A hosszú hajat ajánlatos összefogni, a körmöket rövidre kell vágni. A beteg órát vagy ékszert nem viselhet a műtőben. A gyermek a műtét előtti napon déltől már csak folyadékot fogyaszthat, emellett a vastagbél beöntéssel vagy hashajtással való kiürítéséről is célszerű gondoskodni, különösen laparoszkópos műtét esetén. A beteg a műtőbe üres gyomorral, vénabiztosítással, infúzióval kerül.
A műtét utáni szakkal kapcsolatos tudnivalók
A beteg a műtőből a gyomrot tehermentesítő orrszondával, illetve a műtéti területet a hasfalon keresztül tehermentesítő dréncsővel érkezik az osztályra.
Szövődménymentes állapotban végzett epekő műtétek után másnaptól a beteg teázhat, és az orrszonda eltávolítása után másod-harmadnapon kezdheti az étkezést. A hasfali dréncsövet (ha nincs epeszivárgás) a 2-3. napon távolítjuk el. Szövődményes epeműtéteknél gyakran az epeutakat is tehermentesíteni kell dréncsővel, ennek az eltávolítása azonban (sok tényezőtől függően) egy héten belül nem várható.
A műtét után (ahogyan előtte is) hosszabb ideig zsírszegény, fűszermentes, ún. epekímélő diéta tartása javasolt, emellett célszerű a szokásos 3 főétkezést 5 alkalomra elosztani a változatlan mennyiségben termelődő, de folyamatosan ürülő epe emésztőkapacitásának a lekötésére.
Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy még megfelelő javallat mellett kifogástalanul végrehajtott műtéteknél is a betegek egy részénél visszamaradhatnak elsősorban az étkezéssel összefüggő panaszok.
Kérjük, hogy a műtét után jelentkező panaszok esetén forduljanak kezelőorvosukhoz!
A betegtájékoztatót a Gyermeksebész Szakmai Kollégium készítette 2004-ben.
