Bezár
Bezár

Időpontfoglalás
3 kattintással!

Időpontfoglalás Azonnali hívás
Időpontfoglalás

Május 9. Protézis Nyílt Nap. Regisztráljon most››

Blog

Cukorbetegség? Figyeljünk magunkra!

Cukorbetegség? Figyeljünk magunkra!

1991 óta június 27-e a cukorbetegek világnapja. Mint a betegségekkel kapcsolatos világnapok célja általában, úgy ezt is azzal a céllal hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a diabéteszre, annak veszélyeire, növeljék a tudatosságot az emberekben egészségük érdekében.

Mára köztudottan népbetegséggé vált az anyagcsere-rendellenesség, bizonyítják ezt a betegstatisztikák: a világon becslések szerint közel hatszázmillió embert érint, s további százmilliók nem tudják, hogy betegek; hazánkban egymillióra tehető a diagnosztizált cukorbetegek száma, ám több százezren élhetnek úgy, hogy nem is tudnak érintettségükről. Sajnos jellemző, hogy a diagnosztizált betegek sincsnek teljesen tisztában a betegség kockázataival, nem kontrollálják magukat, nem tartják be az orvos, dietetikus utasításait, javaslatait, s egyáltalán: hiányos a betegek edukációja is.

Mi a cukorbetegség vagy más néven diabétesz? Krónikus anyagcsere-betegség, amely miatt a szervezet nem képes megfelelően szabályozni a vércukorszintet. Egyik oka, hogy a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, másik oka pedig az, hogy a szervezet nem tudja hatékonyan felhasználni az inzulint.

Mi az inzulin? Egy hormon, amely a hasnyálmirigyben termelődik, s az a szerepe, hogy a vérből a sejtekhez szállítsa az energiává alakuló cukrot, vagyis a glükózt. Ha a hasnyálmirigy nem képes elegendő inzulint termelni, akkor a glükóz felhalmozódik a vérben, magas vércukorszint alakul ki, s emiatt károsodnak a szervek, szövetek.

A cukorbetegség két fő típusa:

1-es típusú: autoimmun eredetű betegség, amely az immunrendszer megtámadja, és elpusztítja a hasnyálmirigyben található inzulintermelő sejteket.

2-es típusú: gyakori típus, az életmóddal, étkezéssel függ össze, ezért is nevezik civilizációs betegségnek. „Előszobája” az inzulinrezisztencia, amikor is a sejtek nem reagálnak megfelelően az inzulin jelenlétére, így a sejtek nem képesek hatékonyan felvenni a glükózt a véráramból. Idővel a hasnyálmirigy csökkenti az inzulin termelését, és a betegség progresszívvé válik.

A cukorbetegségnek több klasszikus tünete van, ilyen a vizelet mennyiségének megnövekedése, az állandó szomjúságérzés és ebből adódó fokozott folyadékfelvétel, de idesorolható az egyéb okkal nem magyarázható fogyás is. Jelentkezhet bőrviszketés, fáradtság, étvágytalanság, hányinger, hányás, homályos látás, lábak görcsös fájdalma, kézujjak zsibbadása. Jellegzetessége még a lassú sebgyógyulás is. Mindezek el is maradhatnak, ugyanis a 2-es típusú cukorbetegség tünetszegény is lehet, és már csak a szövődmények felléptekor fedezik fel, például egy szívinfarktus vagy stroke miatt.

Milyen laboradatok jelzik a betegséget?

Ha az éhomi (éhgyomorra végzett vérvétel) vércukorszint eléri, vagy meghaladja a 7,0 mmol/l értéket, vagy étkezés után bármely időpontban mért (random) vércukorszint eléri, vagy meghaladja a 11,1 mmol/l értéket, illetve a standard módon mért HbA1c-érték ≥ 6,5 százalék. Ez utóbbi a hemoglobin egy alegysége, amely képes glükózt megkötni, s amellyel ellenőrizni lehet akár 60 napra is a vér átlagos glükóz szintjét.

A krónikus anyagcsere-betegség jól kontrollálható orvosi felügyelettel, valamint az egészséges életmódra, diétára, rendszeres fizikai aktivitásra áttérve, vagyis az életmód megváltoztatásával.

Mit tegyünk?

Amennyiben családjában előfordult már cukorbetegség, 40 év feletti és/vagy túlsúlyos, fokozottan ügyelnie kell a rendszeres vércukorszint mérésre! Az Emineo Magánkórházban diabetológus szakorvosunk feltérképezi panaszait, tüneteit, elvégzi a szükséges diagnosztikai és laborvizsgálatokat. Dr. Sipos György, belgyógyász-diabetológus-obezitológus szakorvosunk várja Önt szakrendelésén!

  • Megosztom

Egészségről érthetően

gyakori kérdésekre válaszolunk és segítünk eligazodni az egészségügy világában.

A cementes és a cement nélküli térdprotézis előnyei
Térdprotézis
Térdsebészet
4 perc

Cementes vagy cement nélküli térdprotézis?

A cementes és cement nélküli térdprotézis jelentése, különbségek és előnyeik bemutatása A térdprotézis műtét során az elkopott ízületi felszíneket egy mesterséges implantátummal... Tovább
Csípőfájdalom leggyakoribb okai, tünetei és kezelési lehetőségei
Blog
Csípősebészet
7 perc

Csípőfájdalom leggyakoribb okai, tünetei és kezelési lehetőségei

A csípőfájdalom gyakori mozgásszervi panasz, amely mögött többféle ok is állhat: a csípőízületi kopás, gyulladás, túlterhelés és idegbecsípődés. A fájdalom jelentkezhet mozgás... Tovább
A térdfájdalom leggyakoribb okai, tünetei és kezelésük
Blog
Ortopédia
Térdsebészet
5 perc

Térdfájdalom leggyakoribb okai, tünetei és kezelésük

A térd az egyik legnagyobb terhelésnek kitett ízületünk. Szinte minden mozdulatnál részt vesz: járás, lépcsőzés, guggolás vagy akár állás közben is folyamatosan... Tovább