Sarkantyú – fájdalom a sarokból

Nem kívánatos csontkinövés, amelyet rossz tartás, nem megfelelő járás, megerőltetés, túlsúly, kényelmetlen lábbelik tartós használata, ízületi gyulladás okozhat. Ez a sarkantyú, amely jelentős fájdalmat okozhat.

A sarokcsont kinövése lehet hátsó sarkantyú – leggyakrabban a nem megfelelő cipő a ludas a kialakulásában – illetve talpi sarkantyú – leginkább a statikai problémák, a láb egyéb deformálódásai okozzák. Általában középkorú felnőttekre jellemző, a cipőviselési szokások miatt nőknél gyakrabban fordul elő.

A sarkantyú tünetei

A tünetek között van a fájdalom, amely a sarkunkból indul ki, sugározva a láb többi részébe is. Gyulladás is kísérheti a betegséget, amelyet könnyen felismerhetünk arról, hogy az érintett területen a bőr bepirosodik, és ezen a ponton a láb akár érintés hatására is fájdalmas lehet. A láb bedagadása a sarokcsont elülső részét érinti, és járás közben is érzékelhető. Előfordulhat, hogy a csontkinövés szabad szemmel is látható, ebben az esetben egy dudor jelenik meg lábunkon.

Bizonyos esetekben azonban a sarkantyú tünetmentes marad, Ilyenkor kívülről szemlélve sem gyulladás, sem csontkinövés nem látszik. Gyakran előfordul, hogy csak a láb egyéb problémáinak vizsgálatakor – pl. lúdtalp, Achilles-ín gyulladás, sarok fájdalma – a röntgen során derül fény a sarokcsonti csontkinövés jelenlétére.

Diagnózis és kezelés

A diagnózis felállítása reumatológus és ortopéd specialista orvos feladata. Amit az első orvosi vizitig is megtehetünk, az a pihentetés, hiszen a sarkantyú mozgatásra, a láb használatára fájdalommal jelez. A fájdalom tekintetében hatásosnak bizonyul már pár napos pihentetés is. Az érintett végtag vízszintesbe helyezése, nem-szteroid gyulladáscsökkentő krém alkalmazása, a borogatás, fölpolcolás, jegelés is segíthet házilag enyhíteni a fájdalmat.

A kezelőorvos röntgenvizsgálatot vagy MR-vizsgálatot rendel, amely után pontosan diagnosztizálható a sarokcsont helyzete. Azonnali enyhülés tekintetében a pihentetés, borogatás mellett a lábbelik lecserélése, illetve a páciens számára egyedileg tervezett talpbetét használata is indokolt lehet. A talpbetétet számítógéppel tervezik, vagy a betegek láb lenyomata alapján készült speciális gipszminta szerint formálják. A talpbetét elkészültéig sarokemelőt, szilikonos sarokéket is tanácsos használni. Ez a cipőbe behelyezhető eszköz, melynek használatakor a sarok puha felületre érkezik, ami azonnal csökkenti a fájdalmat, illetve sarokemelő hatása miatt használatakor kevésbé feszül az Achilles-ín, enyhítve a tüneteket.

Gyógyszeres tapaszokkal is kezelhetjük a lábunkat, amelyek 12-24 órát lehetnek a talpon, ami idő alatt hatóanyaguk fölszívódik, enyhítve ezzel csökkentve a fájdalmat. A kezelőorvos az erős fájdalom tünetek mérsékléséig fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt is felírhat.

Szakszerű, gyógytornász által végzett terápia is hozhat enyhülést a páciensek számára.

Pár alkalommal adott röntgenbesugárzásra is van mód, illetve hatékony a lökéshullám-terápia is, amely a szervezet öngyógyító folyamatát is képes aktivizálni, mellékhatások nélkül.

A nem-szteroid gyulladáscsökkentők injekció formájában való beadása szintén egy lehetséges kezelési mód, hozzá kell tennünk, hogy elég fájdalmas eljárás, azonban általában két-három alakalom után megszünteti az akut fájdalmat és a gyulladást.

Amennyiben igazán egyik kezelés sem hatásos, szóba kerülhet műtéti eljárás is, ami csak a hátsó sarkantyú (Haglund-sarok) esetében alkalmazható, de ott is csak akkor, ha a kinövés már elég nagyra nőtt az eltávolításhoz. Ritka esetben, a sarkantyúban érintett betegek mindössze 5 százalékánál alkalmazható ez a műtét. A sarkantyú másik típusánál, a talpat érintő elváltozás esetében ilyenkor a sarkantyú által feszített kötőszövetes részt metszik be csupán, ezzel megszűnik az Achilles-ín terhelése, a páciens megkönnyebbülésére.

Rehabilitáció

A műtétet követően az érintett lábat nem szabad megerőltetni, fokozatos terhelés mellett az első hetekben a szigorú aktív pihentetés, valamint speciális cipő viselése javasolt. A sebgyógyulás után rehabilitációs gyógytorna is segítheti a teljes felépülést.

Megelőzés

A sarkantyú megelőzése és az új elváltozás kialakulásának elkerülése érdekében fontos mindennapi tanács a megfelelő cipők viselése és a túlsúly elkerülése, korrigálása. Amennyiben lábainkat igénybe vevő munkát végzünk, próbáljuk azokat egyenes arányban pihentetni is a munkamentes időszakokban. Sarkantyú gyakran jellemző sportolóknál, náluk is túlterhelés, illetve az extrém igénybevétel okán alakul ki az elváltozás. Futás esetén használjuk a megfelelő futópályákat, illetve csak minőségi futócipőt viseljünk, amely megfelelő módon nyeli el a káros rezgéseket.