dr. Bors István

Orvos-igazgató helyettes

Bemutatkozás

Az Emineo Magánkórházba gerincsebész-gerincgyógyászként érkeztem, ezt most is a legjobb tudásommal képviselem, és naprakészen fejlesztem. A kórház vezetőségi pozícióját egy komoly „másik” szakmai kihívásnak tekintettem, amiben egy 15 éves egészségügyi-tanácsadói cég irányítása, továbbá projekt menedzser, felső-vezetői képzés, GCP – kutatás vezetői gyakorlat és hivatásos mediátor képzés háttere adott támogatást. Ezen kívül a Budai Egészségközpontban eltöltött hosszú évek széles rálátást adtak  az OEP finanszírozott, a privát ellátás és ezek hibrid formáinak működésére, előnyeire, problémáira.

Vezetőként, amit inkább neveznék XXI-ik századi térlátásnak, mint filozófiának, a főnökből-vezető kép újhulláma mellett, a mátrix alapú probléma megoldást és kommunikációt, illetve a proakivitás fogalma mellett a prokreativitás tökéletesítését vallom.

„Mert a változó, a bizonytalanság visz tovább, és végül az foglalkoztat mindenkit. – Navigare necesse est… – ”