Dr. Sárkány Veronika

Neurológus

Kérjük, a szakrendelés időpontjának kiválasztásához kattintson a „Bejelentkezés” gombra.

Bemutatkozás

2014-ben szereztem orvosi diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Ezt követően Stroke Centrumban kezdtem meg munkámat Budapesten, valamint két évig dolgoztam sürgősségi osztályon részállásban általános orvosként. Az itt szerzett tapasztalatok azóta is nagymértékben meghatározzák a munkámat.

Kiemelkedően fontosnak tartom a stroke betegség megelőzését és gondozását, a fejfájás-betegségek és a mozgásszervi betegségek ellátását. Emellett az egyetemi éveim alatt a bőrgyógyászat is igen kedves volt számomra, így külön szeretettel gondozom a bőr-ideg érintettségű megbetegedéseket (neurofibromatosis, postherpes neuralgia, stb…).

Neurológiai rendelésemen 18 éves kortól várom pácienseimet.

Tanulmányok
  • 2007-2014  Szegedi Tudományegyetem, általános orvosi kar
  • 2002-2006  Veres Pálné Gimnázium, Budapest
  • 1994-2002  Martinovics Ignác Általános Iskola, Vecsés
Szakmai tapasztalat
  • 2020- Járóbeteg szakellátás – Bajcsy-Zsilinszky Kórház Monori illetve Gyömrői Rendelőintézete; Kispesti Egészségügyi Intézet; Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
  • 2014-2020 Bajcsy-Zsilinszky Kórház Neurológiai Osztály – Neurológus rezidens – szakorvosjelölt – szakorvos
  • 2017-2018 Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sürgősségi Osztály – Általános orvos részállásban
Egyéb egészségügyi gyakorlat
  • 2014-2020 Neurosonológiai gyakorlat
  • 2012. augusztus Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, Általános Sebészeti Osztály. Budapest
  • 2012. július St. Ivan Rilski Hospital, Idegsebészeti Osztály, Sofia
  • 2011. július Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet, Bőrgyógyászat, Szemészet, Dabas
  • 2010. július Országos Gerincgyógyászati Központ, Intenzív Osztály, Budapest
  • 2008. július Országos Gerincgyógyászati Központ, Intenzív Osztály, Budapest
Publikációk és konferenciák
  • 2017 – Budapest Neuro-ophtalmological Society 13th Meeting of European – Arteritis temporalis – Three rare symptoms diagnosed in one case -Poster
  • 2017 – Visegrád MANIT – Fatális térszűkületet okozó IgG4 encephalitis – /Előadta Dr. Köves Ágnes Osztályvezető Főorvos/
  • 2016 – Eger 22. Országos Antibiotikum Továbbképző – Elfeledett Kórkép Kétoldali Papilladuzzanat hátterében (Prof. Dr. Ludwig /Dr. Köves) – Főelőadóként
  • 2016 – Eger Magyar Neurológiai Társaság II. Konferenciája – Valóban Pang-e a pangásos papilla? – Poszter
Nyelvismeret
  • angol – magyarul nem beszélő páciensek vizsgálata angol nyelven is lehetséges
  • német
  • angol szaknyelvi tanulmányok