dr. Altorjai Péter

Dr. Altorjai Péter

Gyermekorvos

Kérjük, a szakrendelés időpontjának kiválasztásához kattintson a „Bejelentkezés” gombra.

Bemutatkozás

Gyerekkorom óta orvos szerettem volna lenni, a gimnázium vége felé pedig már azt is tudtam, hogy a gyermekek gyógyítása lesz az, amivel a leginkább szeretnék foglalkozni. Az egyetemi évek alatt többek között újszülött intenzív osztályon dolgoztam ápolóként, majd a Fővárosi Önkormányzat Madarász utcai Gyermekkórházában voltam szakorvosjelölt a csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgám megszerzéséig. Ezt követően hosszabb ideig Csepelen dolgoztam házi gyermekorvosként, egy 1300 fős gyermekpraxis ellátásért voltam 2022. szeptemberéig felelős. 2015-től a Heim Pál Gyermekkórház – jelenleg már Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet – Sürgősségi Osztályán dolgoztam részállásban, most szeptembertől pedig már főállásban veszek részt az osztály munkájában.

2009-ben, majd 2021-ben sikeres, európai minősítést adó gyermekgyógyászati emelt színtű újraélesztési tanfolyamot (EPLS, majd EPALS) végeztem el, megtiszteltetésre az instruktorképzésbe is bekerülhettem. 2010-től aktívan vettem részt szakmai, szakmapolitikai szervezetek (Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete, Magyar Gyermekorvosok Társasága, Európai Gyermekgyógyászati Alapellátó Szervezetek Konföderációja, valamint az Európai Gyermekgyógyászati Akadémia), európai uniós hazai (pl.: Koragyermekkori projekt) és nemzetközi projektek (pl.: COSI, MOCHA),  munkacsoportos megbeszélések (pl.: MOCHA – TRILLIUM – WHO Europe, CODE – ITFBHD) munkájában, szerveztem és adtam elő több konferencián mind hazai, mind nemzetközi porondon.

A súlyos állapotú kisbetegek akut ellátásán kívül a gyermekgyógyászatban igen sokszor nehéz feladatot jelentő elkülönítő diagnosztika az, ami a leginkább foglalkoztat: mindig megpróbálva a gyermekek és szüleik felé türelemmel, a kérdéses egészségügyi probléma iránt pedig szakmai alázattal fordulni.

Három fiúgyermeken edzett édesapaként megélve a jelenkor kihívásait, nagy hangsúlyt fektetek a közvetlen, de tartalmas, hatásos kommunikációra.

Iskolai végzettség
  • 1988 – 1992         Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, Budapest, biológia-kémia fakultáció
  • 1992      kémiai laboráns vizsga (Műszaki Egyetem, Budapest)
  • 1994 – 2000         Semmelweis  Orvostudományi  Egyetem  (SOTE  –  SE),  Budapest Általános Orvosi Kar (ÁOK)
  • általános orvosi diploma megszerzése, ’cum laude’ eredménnyel
  • csecsemő- és           gyermekgyógyász           szakvizsga           megszerzése ’kiválóan megfelelt’ eredménnyel (SE ÁOK)
  • EPLS (European Pediatric Life Support) Provider Course sikeres elvégzése a Magyar Resuscitációs Társaság szervezésében
  • Instructor Candidate level 1, Generic Instruction Course elvégzése a Magyar Resuscitációs Társaság szervezésében
  • EAP (European Academy of Paediatrics) Mastercourse on adolescent medicine
  • EAP Mastercourse on paediatric allergology
  • AMEE (Association of Medical Education in Europe), ESME (Essential skills in medical education) course
  • EAP Mastercourse on paediatric infectious diseases
  • EPALS (European Pediatric Advanced Life Support) Provider Course sikeres elvégzése a Magyar Resuscitációs Társaság szervezésében + Instructor Potential
Szakmai gyakorlatok
  • 1995. MÁV Kórház, Központi Intenzívterápiás Osztály, ápolástani gyakorlat
  • 1997. Neurochirurgische Universitäts-Klinik, Bonn – Venusberg, belgyógyászat gyakorlat
  • 1997-1999 kötelező és fakultatív egyetemi fél éves speciálkollégiumok: neonatológia, anaesthesiológia és intenzívterápia, gyermekneurológia, gyakorlati neonatológia, egészség-gazdaságtan
  • 1998. MÁV Kórház, I. sz. Sebészeti Osztály, sebészet gyakorlat
  • 1999. MÁV Kórház, II. sz. Belgyógyászati Osztály, belgyógyászat gyakorlat
  • 2000. Fővárosi Önkormányzat, Madarász utcai Gyermekkórház, gyermekgyógyászat gyakorlat
Munkahelyek
  • 1993-1994 Budapesti Mentőszervezet, Delej utcai mentőállomás, ápoló (roham, eset- és orvos nélküli esetkocsin)
  • 1995-1996 MÁV Kórház, Központi Intenzívterápiás Osztály, segédápoló (egyetemi tanulmányok mellett)
  • 1997-1999 SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Perinatális Intenzív Centrum (PIC), segédápoló (egyetemi tanulmányok mellett)
  • 1999-2000 MÁV Kórház, Baleseti Sebészeti és Belgyógyászati Osztály, segédápoló (egyetemi tanulmányok mellett)
  • 2000-2002 Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, csecsemő- és gyermekgyógyász központi gyakornok (Fővárosi Önkormányzat Madarász utcai Gyermekkórházával előszerződés, rendszeres osztályos ügyeleti tevékenység ellátása)
  • 2001. PLIVA, orvoslátogatói állás (SUMAMED)
  • 2002-2005 Fővárosi Önkormányzat Madarász utcai Gyermekkórháza, osztályos segédorvos (csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelölt)
  • 2006. Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephely, szakorvosi ügyelet
  • 2006-2008 EGIS Gyógyszergyár NyRt. orvoslátogató, kardiovaszkuláris vonalon
  • 2009-2021 Csepel 0002-es számú házi gyermekorvosi körzet tulajdonosa, házi gyermekorvos
  • 2009-2012 UBM Medica Hungary Kft. online orvosi szaktanácsadás
  • 2012- HGyE Vezetőségi tag
  • 2015-2018 MOCHA (Models of child health appraised), Imperial College London, szerződéses orvosszakértő, magyarországi koordinátor
  • 2015- a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) Vezetőségének megválasztott tagja
  • 2015- a HGYE és az MGYT által közösen létrehozott Házi Gyermekorvosi Szekció Vezetőségének megválasztott tagja
  • 2016- Heim Pál Gyermekkórház, Sürgősségi Betegellátó Osztály, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos
  • 2019-2021. European Academy of Paediatrics alapellátási tanács elnöke
  • 2020- Magyar Gyermekorvosok Társasága alapellátási főtitkárhelyettes
Tudományos munkák
  1. Tudományos Diákköri Konferencia, I. díj

(’A magasfrekvenciás lélegeztetés lehetséges szerepe újszülöttek periventrikuláris

leukomaláciájának kialakulásában’)

SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, PIC

  1. szakpublikáció a fenti címmel a ’Gyermekgyógyászat’ című lapban

http://mob.gyemszi.hu/details.jsp?ITEMID=1004169

  1. Tudományos Diákköri Konferencia, II. díj

’A procalcitonin szerepe az újszülöttek bakteriális eredetű infectiójának

diagnózisában’

SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, PIC

  1. szakdolgozat védése jeles eredménnyel

’A magasfrekvenciás lélegeztetés lehetséges szerepe újszülöttek periventrikuláris

leukomaláciájának kialakulásában’

SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, PIC

  1. Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGyT),

Fiatal Gyermekgyógyászok Konferenciája, előadás

’Súlyos pneumóniákkal szerzett tapasztalataink’

  1. HITEK ÉS TÉVHITEK Továbbképző Tanfolyam, szponzorált előadás

’A rövid Cefzil terápia lehetősége tonsillopharyngitis kezelésében’

  1. MGyT, Fiatal Gyermekgyógyászok Konferenciája, poszter

’Herediter angioneuroticus oedema során észlelt pericardialis folyadékgyülem’

  1. Magyar Allergológiai  és  Klinikai  Immunológiai  Társaság  (MAKIT),

Országos Konferencia, előadás

’Herediter angioneuroticus oedema során észlelt pericardialis folyadékgyülem’

  1. szakpublikáció angol nyelven a ’The American Journal of Case Reports’

című szaklapban, elsőszerző

’Pericardiac effusion complicating an acute abdominal attack of hereditary

angioneurotic edema’

http://www.amjcaserep.com/download/index/idArt/855034

2011-     részvétel a ’Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete’ (HGYE)

honlapjának megújításában, az Egyesület tagjaként

  1. XVII. HGYE Őszi konferencia, előadó

’A HGyE megújult honlapja’

 

 

  1. 1st Baltic Pediatric Congress – EAP –

 

European Confederation of Primary Care Paediatricians, ECPCP, Vilnius, angol nyelvű előadás, felkért előadó’European networking with websites for pediatricians and parents’

 

  1. XVIII. HGYE Őszi konferencia, előadó ’mHealth – eHealth’

 

  1. XV. Kávészünet konferencia, előadás

 

’Egy rejtőzködő betegség története’

 

https://prezi.com/iznidlzhphrs/egy-rejtozkodo-betegseg-tortenete/

 

  1. XV. Kávészünet konferencia, üléselnök

’Eszméletlen gyermek a rendelőben’

 

 

  1. IAPA, ECPCP conference, Tel-Aviv, angol nyelvű előadás, felkért előadó

 

’Pediatricians – Internet – Parents / The role of pediatrician to ensure reliable information on the internet’

https://prezi.com/cueehug5jfm6/pediatricians-internet-parents/

 

  1. XIX. HGYE Őszi konferencia, előadás

 

’Gyermekalapellátási Útmutató a 0-7 éves korú gyermekek szűrési vizsgálatainak elvégzéséhez’

 

https://prezi.com/hyrabnec0tzq/gyermekalapellatasi-utmutato-a-0-7-eves-koru-gyermekek-szure/

 

  1. ’Egy rejtőzködő betegség története’,

 

publikáció a Gyermekorvos Továbbképzésben

 

ISSN 1589-0309. – 2013. 12. 3., p. 129-131.

 

 

  1. HITEK ÉS TÉVHITEK Továbbképző Tanfolyam, szponzorált előadás ’Az scGOS/lcFOS keverék immunmoduláló hatása’

 

https://prezi.com/sz8wae-oexu6/az-scgos-lcfos-keverek-immunmodulalo-hatasa/

 

  1. CIP, 3rd Global Congress for Consensus in Pediatrics and Child Health,

 

2014, Bangkok, angol nyelvű előadás, felkért előadó

 

’enCIPedia – transfer and diffuse global pediatric knowledge’

 

https://prezi.com/v4vk5rs0kx5q/encipedia/

 

  1. XVI. Kávészünet konferencia, üléselnök

 

’Késői diagnózisok – gyermekgyógyászati onkológiai esetek’

 

 

  1. ’Képzők képzése’ – a házi gyermekorvosi és védőnői komplex továbbképzés oktatóinak felkészítése

 

TÁMOP 6.1.4 Koragyermekkori projekt

 

 

  1. EAPS 2014, Barcelona, üléselnök

 

’Headache and genetics’, ’Improvement of clinical practice’

 

 

  1. ’Gyermekalapellátási útmutató’ – társszerkesztő TÁMOP 6.1.4 Koragyermekkori projekt

 

  1. HGYE Őszi konferencia, felkért előadó ’Gyermekalapellátás Európában – nemzetközi áttekintés’

https://prezi.com/pwvyoqsy5x9e/gyermekalapellatas-europaban_final/

 

  1. gyermekgyógyász szakmai szakértő,

 

TÁMOP 3.1.1, Kliensút kalauz

 

 

  1. ’Children’s Rights in Primary Paediatric Care: European study’, Archives of Diseases in Childhood, 99(Suppl 2):A97-A97 szakpublikáció, társszerző

 

  1. EAP Spring meeting, Pozsony, angol nyelvű előadás, felkért előadó ’Pediatric primary care in Hungary’

https://prezi.com/yccbpm0yvarb/pcp-hungary/

 

  1. MGYT 2015. évi nagygyűlése, felkért előadó ’Gyermekalapellátás Európában – nemzetközi áttekintés’

https://prezi.com/pwvyoqsy5x9e/gyermekalapellatas-europaban_final/

 

  1. MGYT 2015. évi nagygyűlése, tandem előadás, felkért előadó ’Svájci sajt vitium’

https://prezi.com/nfcscghkev0o/svajci-sajt-vitium_final/

 

  1. ECPCP Autumn meeting, Prága, angol nyelvű előadás, felkért előadó ’Early childhood project’

https://prezi.com/puzsvcnlyt4p/early-childhood/

 

  1. az MGYT részéről jelölés a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégiumi Tanácsba

 

  1. ’Újszülöttkori szűrővizsgálatok értékelése és buktatói a házi gyermekorvosi gyakorlatban’,

szakpublikáció, Gyermekorvos Továbbképzés 2016 15. évfolyam 1. szám, társszerző dr. Kovács Ákossal

 

  1. XVII. Oktató családorvosok országos konferenciája, tandem előadás, felkért előadó

 

’A fulladó gyermek’ – tandem elődás

 

https://prezi.com/dudz8nrotqjq/fullado-gyermek_final-masolata/

 

 

  1. Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika, előadás a graduális képzésben, V. évfolyamosok számára ’Gyermekgyógyászati alapellátás’

 

https://prezi.com/ormpovwzeeva/gyermekgyogyaszati-alapellatas/

 

  1. XVIII. Kávészünet konferencia, moderátor Precongress workshop

 

  1. XVIII. Kávészünet konferencia, üléselnök kardiológiai akkreditált blokk

 

  1. ’Use of electronic health record by primary healthcare providers in Europe: Electronic health records in European child primary care’

szakpublikáció, társszerző, Child: Care, health and development, DOI10.1111/cch.12374

 

  1. HGYE Gyermekalapellátási Akadémia, moderátor ’Gyermekallergológia az alapellátásban’

 

  1. EAPS 2016, Genf, üléselnök,

 

valamint angol nyelvű előadások, felkért előadó

 

Educational Symposium: Internet and technology

 

’Social media in paediatrics: friend or foe’

 

https://prezi.com/lxj9pfvpghmx/

 

Interdisciplinary Session: Environmental hazards in children

 

E-hazards affecting children’s health

 

https://prezi.com/nye8tfp1ugzb/

 

  1. HITEK ÉS TÉVHITEK XVII. Továbbképző Tanfolyam, felkért előadó

 

’Gyermekek ellátása a menekültek között’

 

https://prezi.com/2u1yg1p7xvwq/

 

  1. gyermekgyógyászati szakmai szakértő,

 

EFOP 1.9.5 Ágazatközti projekt

 

 

  1. Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika, előadás a graduális képzésben, V. évfolyamosok számára ’Gyermekgyógyászati alapellátás’

 

https://prezi.com/ormpovwzeeva/gyermekgyogyaszati-alapellatas/

 

  1. ’Közösségben szerzett pneumóniák a házi gyermekorvosi gyakorlatban’, szakpublikáció, Gyermekorvos Továbbképzés 2017 16. évfolyam 4. szám

 

 

  1. MSOTKE II. Gyermeksürgősségi Kongresszus

 

’A pult túlsó oldalán – avagy a gyermeksürgősségi osztály a házi gyermekorvos szemével’

 

https://prezi.com/s_ulvg0lrujj/

 

  1. ISSOP 2017 Annual Congress, Budapest, társelőadó ’The migrant crisis in Hungary’

 

  1. EAP 2017 Mastercourse & Congress, Ljubljana, Primary care blokk, poszterprezentáció angol nyelven

 

’Story of a hiding disease’

 

http://e-poster.eapcongress.com/home/poster/210

 

  1. FIGYEGAMU, Kecskemét, üléselnök, valamint felkért előadó ’Krónikus májbeteg gyermekek’

 

https://prezi.com/hz4jdd4-mtb-/

 

  1. HGYE Gyermekalapellátási Akadémia, moderátor ’Gyermekendokrinológia az alapellátásban’

 

  1. EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001

 

„A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” projekt „Gyermekút a kora gyermekkori intervenciós ellátórendszerben” szakértő, fejlesztő

 

  1. MGyT Őszi Nagygyűlés, Debrecen, üléselnök, valamint felkért előadó ’Mesterek és tanítványok’

https://prezi.com/qikdn20_mviw/

 

  1. MOCHA – Trillium II, workshop, WHO Europe, Koppenhága ’ eHealth news’

 

https://prezi.com/lq-sf0pusx2o/

 

  1. FIGYEGAMU, Kecskemét, üléselnök, valamint felkért előadó ’Pylorus stenosis’

https://prezi.com/pfwdlhvjqmr8/

 

  1. 25. Országos Védőoltási Továbbképző Tanfolyam, Szeged, felkért előadó

 

’Oltásokkal kapcsolatos tájékoztatás’

 

https://prezi.com/0uo5pned5_ve/

 

  1. EAP Spring meeting & Baltic Paediatric Societies Annual Congress, Vilnius, angol nyelvű előadás, felkért előadó

 

’Developmental screening – screening developments’

 

https://prezi.com/3pz3x9agcuit/

 

  1. European Journal of Pediatrics, angol nyelvű szakpublikáció, társszerző ’Social media and children: what is the paediatrician’s role?’

https://doi.org/10.1007/s00431-019-03458-w

 

 

  1. EAP Mastercourse and Congress, Porto üléselnök, valamint felkért előadó: ’Developmental screening – screening developments’

 

https://prezi.com/diijejfufvq3/

 

  1. European Journal of Public Health,

 

angol nyelvű szakpublikáció, tásszerző

 

’European Union initiatives in child immunization— the need for child centricity, e-health and holistic delivery’

https://doi.org/10.1093/eurpub/ckz199

 

  1. HGYE Gyermekalapellátási Akadémia, moderátor ’Gyermekgasztroenterológia az alapellátásban’

 

  1. Vaccine, angol nyelvű szakpublikáció, tásszerző ’Vaccine confidence among parents: Large scale study in eighteen European countries’

 

https://doi.org/10.1016/j.vaccine.2019.11.068

 

  1. Hírvivő, szakpublikáció, szerző

 

’Egy jól működő praxismodell’

 

http://www.hgye.hu/dok/hirvivo/ujsag/00072.pdf

 

  1. FIGYEGAMU, Kecskemét, üléselnök

 

 

  1. Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék

 

’Gyermekkori sürgősségi kórképek’

 

https://prezi.com/brngckaoyqcx/

 

’Szűrővizsgálatok’

 

https://prezi.com/yu8tpx4_vbdk/

 

  1. Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, felkért előadó ’ Közösségi média a gyógyászatban’

https://prezi.com/tmxtvdhovyj6/

 

  1. Pediatric gastroenterology workshop, Budapest

 

Union of Arab Paediatric Societies, angol nyelvű előadás, felkért előadó ’Food allergy in primary paediatric care’

https://prezi.com/inusgfi1nz9y/

 

  1. Hírvivő, szakpublikáció, szerző

 

’A COVID-19 gyermekkori vonatkozásai’

 

http://www.hgye.hu/dok/hirvivo/ujsag/00074.pdf

 

  1. Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika, előadás a graduális képzésben, V. évfolyamosok számára ’Gyermekgyógyászati alapellátás a COVID-19 pandémia idején’

 

https://prezi.com/ifien-v8l7po/

 

 

  1. EAPS 2020, Virtual conference, Barcelona, üléselnök,

valamint angol nyelvű előadások, felkért előadó

’ Electronic media and the very young children’

https://prezi.com/hik4lheuzjo3/

’Primary care paediatrics and public health: the needs of today’s children’

https://prezi.com/yhcgbogwebfw/

2021-2022           oktató tréner

EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

  1. Hírvivő, szakpublikáció, társszerző

’A gyermekorvosok magasabb színvonalú ellátást nyújtanak –

Cikkreferátum egy közelmúltban megjelent rendszerezett áttekintő

közleményről’

http://www.hgye.hu/dok/hirvivo/ujsag/00076.pdf

  1. Research Square, angol nyelvű szakpublikáció, tásszerző

Universal Health Coverage “Leave No Child Behind “

https://www.researchsquare.com/article/rs-122342/v3

  1. Hírvivő, szakpublikáció, társszerző

’Sokszervi gyulladás gyermekekben COVID-19-fertőzés után’

http://www.hgye.hu/dok/hirvivo/ujsag/00077.pdf

Hírvivő, szakpublikáció, szerző

’Az európai gyermekgyógyászat jövője, a jövő Európájának gyermekgyógyászata –

Visszatekintés az alapellátási állandó munkacsoport élén töltött kétéves munkámra’

http://www.hgye.hu/dok/hirvivo/ujsag/00077.pdf

  1. ementin MIS-C Webinárium, társszervező

’A koronavírus fertőzést követő sokszervi gyulladás gyanújától a gondozásig’

https://ementinplus.hu/course/view/mis-c-webinarium

  1. Orvostovábbképző Szemle, szakpublikáció, szerző

’ A COVID-19-pandémia gyermekkori vonatkozásai’

http://otszonline.hu/borgyogyaszat/cikk/a_covid_19_pandemia_gyermekkori_vonatkozasai

  1. Frontiers in Pediatrics, angol nyelvű szakpublikáció,

’ Covid-19 era effect on pandemic and post-pandemic pediatric telemedicine use:

a survey of the European Academy of Paediatrics Research in Ambulatory Settings

Network’

https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fped.2021.713930/full

 

  1. 28. Országos Védőoltási Online Továbbképző Tanfolyam,

felkért előadó

’Vakcinációs tévhitek – Infodémia’

https://prezi.com/jn05bku2dwec/

  1. A kora gyermekkori intervenció ágazatközti fejlesztése,

EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001,

Gyermekút zárórendezvény

felkért előadó

’ Az egészségügyi alapellátás lehetőségei a gyermekútban’

https://prezi.com/view/3JOsNfWl2SKg9jU6ZzVT/

Nemzetközi tevékenység:

2010-     a ’European Academy of Paediatrics [EAP]’ tagja

2010-     a ’European Confederation of Primary Care Paediatricians [ECPCP]’

tagja, a szervezet webkoordinátora 2014-ig

2011-     az EAP ’Research on ambulatory settings network [EAPRASNET]’

munkacsoportjának tagja, magyarországi koordinátor

2011-2014           az EAP ’Core set of indicators [COSI]’ munkacsoportjának tagja

2015-     az EAP honlapjának megújításáért felelős munkacsoport tagja

2015-2018.          a ’Models of child health appraised [MOCHA]’

szerződéses orvosszakértő, magyarországi koordinátor

2019-2021           az EAP Alapellátási tanácsának elnöke

2021-     ’Frontiers in Pediatrics’ szerkesztőbizottságának tagja

review Editor in General Pediatrics and Pediatric Emergency Care

 

 

Részvétel a következő nemzetközi konferenciákon, megbeszéléseken:

 

 

  1. EAPS – Koppenhága

 

  1. EAP-Baltic Pediatric Society, ECPCP – Vilnius EAP Winter meeting – Brüsszel
  2. EAP Spring meeting – Prága

 

MSD HPV Summit – Prága

 

EAPS – Isztambul

 

ECPCP Autumn meeting – Budapest

 

EAP Winter meeting – Brüsszel

 

3rd annual meeting ECPCP – Strasbourg

 

 

  1. ROTAVIRUS Summit – Lipcse

 

IAPA, ECPCP conference – Tel-Aviv

 

ECPCP Autumn meeting – Santiago del Compostela

 

EAP Winter meeting – Brüsszel

 

  1. CIP – Bangkok

ECPCP Spring meeting – Budapest

EAP Spring meeting & Adolescence medicine workshop – Rzeszow

ECPCP Autumn meeting – Berlin

EAPS – Barcelona

EAP Winter meeting – Brüsszel

  1. ECPCP Spring meeting – Róma

ECPCP Autumn meeting – Prága

EAP Mastercourse and Congress – Oslo

  1. EAP 2015 Winter meeting – Brüsszel

ECPCP Spring meeting – Budapest

AMEE ESME workshop & conference – Barcelona

EAPS – Genf

EAP Winter meeting – Brüsszel

  1. EAP Spring meeting – Faro

EURORDIS Membership Meeting – Budapest

EAP Mastercourse and Congress – Ljubljana

Internation Society for Social Pediatrics and Child Health (ISSOP),

-2017 Annual Congress – Budapest

ECPCP Autumn meeting – Velenje

EAP Winter meeting – Brüsszel

  1. Trillium-II / MOCHA

“Digital health policies for Children’s Health” workshop I – Brüsszel

EAPS 2018 – Párizs

Trillium-II / MOCHA

workshop II, WHO Europe – Koppenhága

MOCHA Final conference – Hága

EAP Winter meeting – Brüsszel

  1. EAP Spring meeting – Vilnius

ECPCP Spring meeting – Bratislava

EAP Mastercourse and Congress – Porto

EAP common trunk revision working group – Düsseldorf

EAP Winter meeting – Brüsszel

  1. EAP online meetings

EAPS 2020 virtual conference, Barcelona

ECPCP online meetings

Hobbi, egyéb érdeklődési kör
  • zene (éneklés, hangszeres játék) / természetjárás, fotózás
  • számítástechnika
Nyelvismeret
  1. ’C’ típusú állami középfokú nyelvvizsga ANGOL nyelvből
  2. ’A’ típusú (szóbeli) állami felsőfokú nyelvvizsga ANGOL nyelvből
  3. ’Oxford International Business English Certificate [OIBEC]’

Intermediate Level nyelvvizsga ANGOL nyelvből

  1. egyetemi alapfokú záróvizsga német nyelvből

2013-     medical English leckék Skype-on keresztül

2015-2018           német nyelvleckék