Általános sebészet – Leggyakrabban végzett műtéteink

részletfizetés

Lágyéksérv műtét

A lágyéksérv műtétet gerincvelői érzéstelenítésben vagy altatásban végezzük. Ennek módját az altatóorvos kollégával beszéli majd meg aneszteziológiai vizsgálat során.

A technika fejlődése lehetővé tette, hogy a sérvműtétet úgynevezett “laparoszkópos” módszerrel végezzük el, mely során néhány cm-es metszéseket ejtve vezetjük be a szükséges műszereket és videó rendszer segítségével végezzük el a beavatkozást. Ennek előnyei a kisebb műtéti megterhelés, a rövidebb kórházi tartózkodás és gyógyulási időszak, a kevesebb fájdalom, a jobb kozmetikai eredmény. A laparoszkópos sérvműtéteket minden esetben altatásban végezzük.

A műtét során a hasfal helyreállítása céljából a hasfal, illetve a hashártya közé helyezett műanyag háló beültetésével zárjuk be a sérvkaput.

Ritka esetben műtét közben, amennyiben kezelő orvosa úgy ítéli meg, hogy a fenti módszerrel nem lehet biztonságosan elvégezni a műtétet, úgy nyitott műtétre kényszerülhetünk váltani, mely során egy hasi metszésből kell feltárni a műtéti területet.

A nyitott műtét során ferde lágyéktáji metszésből tárjuk fel a műtéti területet. A sérv felkeresését követően a sérv kapuját sebészi öltésekkel zárjuk, valamint szükség szerint műanyag háló beültetésével erősítjük meg ezen a területen hasfalát.

A műtétet követően, már a betegszobában infúzióban folyadékpótlást biztosítunk, fájdalmát csillapítjuk, pulzust, vérnyomást rendszeresen ellenőrzünk. Esetleges egyéb kísérőbetegségek további ellenőrzéseket tehetnek szükségessé. Páciensünk a műtét napján este már segítséggel felkelhet. Ha általános állapota engedi, a műtét másnapján már otthonába bocsátjuk.

Általános sebészeti szakrendelésünkre ide kattintva tud bejelentkezni

Melyek az utókezelés lépései?

A varratokat a seb gyógyulása után, a műtétet követő 7-10. napon távolítjuk el, illetve felszívódó varrat esetén varratszedésre nincs szükség.

Tusolni a műtét utáni 3. naptól szabad, tartósabb vízben tartózkodás (fürdés, úszás) csak 2-3 hét múlva, a seb teljes gyógyulását követően javasolt.

De miért jó ez a betegnek?

A műtéttel azonnal megszűnnek a korábbi panaszok, a bél esetleges sérülésének elzáródásának kockázata és páciensünk a modern műtéti technikának köszönhetően gyorsan visszatér a mindennapi élethez, munkavégzéshez.

Jóindulatú emlődaganat műtét

A műtétet minden esetben altatásban végezzük. Az altatást követően az emlőn bőrmetszést ejtünk, majd az elváltozás méretétől, jellegétől függően az emlőállomány egy részét eltávolítjuk. A műtétet követően szükség esetén, a bőrön ejtett kis metszésen keresztül vékony csövet vezetünk a sebüregbe, hogy az esetlegesen keletkező vérsavót, vért elvezesse. A kivett szövetet szövettani vizsgálatra küldjük.

A műtétet követően, már a betegszobában infúzióban folyadékpótlást biztosítunk, fájdalmát csillapítjuk, pulzust, vérnyomást rendszeresen ellenőrzünk. Esetleges egyéb kísérőbetegségek további ellenőrzéseket tehetnek szükségessé. Páciensünk a műtét napján este felkelhet, egyes esetekben otthonába távozhat. A bennhagyott csövet, amennyiben kóros folyadék nem ürül rajta, a műtét utáni 24-48. órában távolítjuk el.

Általános sebészeti szakrendelésünkre ide kattintva tud bejelentkezni

Melyek az utókezelés lépései?

A varratokat a seb gyógyulása után, a műtétet követő 7-10. napon távolítjuk el, illetve felszívódó varrat esetén varratszedésre nincs szükség.

Tusolni a műtét utáni 3. naptól szabad, tartósabb vízben tartózkodás (fürdés, úszás) csak 2-3 hét múlva, a seb teljes gyógyulását követően javasolt.

De miért jó ez a betegnek?

A műtéttel megszüntethető az elváltozás okozta pszichikai terhelés, illetve esztétikai tünetek egy része. Ami talán még fontosabb, hogy az elváltozás rosszindulatúvá válásának esélyét minimálisra csökkenti.

Köldök- és hasfali sérv műtét

A műtétet gerincvelői érzéstelenítésben, vagy altatásban végezzük. Ennek módját az altatóorvos kollégával beszéli majd meg aneszteziológiai vizsgálat során.

A műtét során hasi metszésből tárjuk fel a műtéti területet. A sérv felkeresését követően a sérv kapuját, melyen keresztül a korábban leírt sérvtartalom elő boltosul, sebészi öltésekkel zárjuk, valamint szükség szerint műanyag háló beültetésével erősítjük meg ezen a területen hasfalát.

Amennyiben azt a műtéti helyzet igényli, a műtét végén a műtéti területre a hasfalon ejtett kis metszésen keresztül műanyag csövet vezetünk az esetlegesen termelődő savó, illetve vér elvezetése céljából.

Köldöksérv műtét esetén a sérv nagyságától, a köldök bőrének korábbi elvékonyodásától függően szükség lehet a műtét során a bőrköldök eltávolítására, melyet operáló orvosa külön megbeszél Önnél a műtét előtt.

A technika fejlődése lehetővé tette, hogy a hasfali sérvműtétet bizonyos esetekben úgynevezett “laparoszkópos” módszerrel végezzük el, mely során néhány cm-es metszéseket ejtve vezetjük be a szükséges műszereket és videó rendszer segítségével végezzük el a beavatkozást. Ennek előnyei a kisebb műtéti megterhelés, a rövidebb kórházi tartózkodás és gyógyulási időszak, a kevesebb fájdalom, a jobb kozmetikai eredmény. A laparoszkópos sérvműtéteket minden esetben altatásban végezzük.

Az Ön számára legkedvezőbb műtéti megoldást kezelőorvosa fogja javasolni.

A műtétet követően, már a betegszobában infúzióban folyadékpótlást biztosítunk, fájdalmát csillapítjuk, pulzust, vérnyomást rendszeresen ellenőrzünk. Esetleges egyéb kísérőbetegségek további ellenőrzéseket tehetnek szükségessé. Páciensünk a műtét napján este már segítséggel felkelhet, egyes esetekben otthonába távozhat. Ha általános állapota engedi, a műtét másnapján már otthonába bocsátjuk.

Általános sebészeti szakrendelésünkre ide kattintva tud bejelentkezni

Melyek az utókezelés lépései?

A varratokat a seb gyógyulása után, a műtétet követő 7-10. napon távolítjuk el, illetve felszívódó varrat esetén varratszedésre nincs szükség.

Tusolni a műtét utáni 3. naptól szabad, tartósabb vízben tartózkodás (fürdés, úszás) csak 2-3 hét múlva, a seb teljes gyógyulását követően javasolt.

De miért jó ez a betegnek?

A műtéttel azonnal megszűnnek a korábbi fájdalmak, a bél esetleges sérülésének elzáródásának kockázata és páciensünk a modern műtéti technikának köszönhetően gyorsan visszatér a mindennapi élethez, munkavégzéshez.

Bőrelváltozás, bőrfüggelék eltávolítása műtét

A bőrelváltozást a szakma szabályainak megfelelő biztonsági szegéllyel, helyi érzéstelenítésben távolítjuk el, majd bőrvarrattal zárjuk a sebet.

A műtétet a legtöbb esetben ambuláns műtétként végezzük, kiterjesztett beavatkozás esetén egynapos kórházi tartózkodást javaslunk.

Melyek az utókezelés lépései?

A varratokat a seb gyógyulása után, a műtétet követő 7-10. napon távolítjuk el, illetve felszívódó varrat esetén varratszedésre nincs szükség.

Tusolni a műtét utáni 3. naptól szabad, tartósabb vízben tartózkodás (fürdés, úszás) csak 2-3 hét múlva, a seb teljes gyógyulását követően javasolt.

De miért jó ez a betegnek?

Rosszindulatú elváltozás esetén természetesen a tovább terjedés, illetve áttét kialakulásának megakadályozása a legfőbb szempont, de az esztétikai szempontok is meghatározóak lehetnek.

Pajzsmirigy műtét

A műtétet minden esetben altatásban végezzük. Az altatást követően a nyakon ejtett metszésen keresztül felkeressük a pajzsmirigyet és annak egy részét vagy teljes egészét eltávolítjuk. A műtét végén a műtéti területre a nyakon ejtett kis metszésen keresztül műanyag csövet vezetünk az esetlegesen termelődő savó, illetve vér elvezetése céljából.

A műtétet követően, már a betegszobában infúzióban folyadékpótlást biztosítunk, fájdalmát csillapítjuk, pulzust, vérnyomást rendszeresen ellenőrzünk. Esetleges egyéb kísérőbetegségek további ellenőrzéseket tehetnek szükségessé. Páciensünk a műtét napján este már segítséggel felkelhet, folyadékot fogyaszthat. A műtéti területre helyezett csövet, amennyiben kóros folyadék nem ürül rajta, a műtét utáni 24-48. órában távolítjuk el. A műtétet követően rendszeresen ellenőrizzük szérum kálcium szintjét, amennyiben az normális és általános állapota engedi, a műtétet követő első, vagy második napon otthonába bocsátjuk.

Általános sebészeti szakrendelésünkre ide kattintva tud bejelentkezni

Melyek az utókezelés lépései?

A kapcsokat a seb gyógyulása után, a műtétet követő 2. napon távolítjuk el, illetve felszívódó varrat esetén varratszedésre nincs szükség.

Tusolni a műtét utáni 3. naptól szabad, tartósabb vízben tartózkodás (fürdés, úszás) csak 2-3 hét múlva, a seb teljes gyógyulását követően javasolt.

De miért jó ez a betegnek?

A pajzsmirigy műtét gyógyulási eredménye nagyon jó, kicsi a műtéti kockázat, nem változtatja meg az operált aktivitását, munkaképességét.

Szakorvosaink, munkatársaink:

Általános sebészet

Árak

Általános sebészeti szakorvosi vizsgálat39.000 Ft-tól
Általános sebészeti kontrollvizsgálat 28.000 Ft-tól
Általános sebészeti tervezett ambuláns ellátás 80.000 Ft-tól
Kérjük, a szakrendelés időpontjának kiválasztásához kattintson a „Bejelentkezés” gombra.
Dr. Lukász Péter

Dr. Lukász Péter

Általános sebész

Árak

Általános sebészeti szakorvosi vizsgálat39.000 Ft-tól
Általános sebészeti kontrollvizsgálat 28.000 Ft-tól
Általános sebészeti tervezett ambuláns ellátás 80.000 Ft-tól
Kérjük, a szakrendelés időpontjának kiválasztásához kattintson a „Bejelentkezés” gombra.

Dr. Papp Marcell

Általános sebész

Árak


Általános sebészeti szakorvosi vizsgálat29.250 Ft-tól
Általános sebészeti kontrollvizsgálat 28.000 Ft-tól
Általános sebészeti tervezett ambuláns ellátás 80.000 Ft-tól
Anyajegy/ egyéb bőrelváltozás eltávolítása 65.000 Ft-tól
További anyajegy-eltávolítás/db szövettannal35.000 Ft-tól

Kérjük, a szakrendelés időpontjának kiválasztásához kattintson a „Bejelentkezés” gombra.