Koronavírus PCR-teszt tájékoztató

Covid PCR-teszt, mit kell tudni róla?

Az Emineo Magánkórházban használt PCR-teszt laboratóriumi teszt. Ez ma a legpontosabb teszt, ami elérhető. FONTOS: A partner laborunk az Operatív Törzs által akkreditált labor és a teszt OGYÉI engedéllyel rendelkezik.

A PCR-teszt polimeráz láncreakción alapul, mely a vírus RNS-részét képes kimutatni. A vizsgálat a legfejlettebb mikrobiológiai eljárás, ami igen nagy biztonsággal mutatja ki a vírus RNS-jelenlétét és a leghamarabb a minta levételét követő napon mutat eredményt. Ez a teszt akkor mutat pozitív eredményt, ha a koronavírus megtalálható a véráramban és a légutak nyálkahártyáján. Nagy előnye, hogy a vírus által okozott tünetek megjelenése előtti néhány napban is pozitív eredményt mutat, de nem minden esetben, ezért lehet szükséges azt megismételni. Ha a koronavírus fertőzött meggyógyul, a vírus eltűnik a nyálkahártyáról, ezért egy újabb teszt elvégzése igazolhatja a betegség megszűnését. Pozitív teszt után végzett negatív teszttel mutatható ki, hogy a betegség már nincs jelen a szervezetben. Ugyanebből következik, hogy korábbi fertőzöttséget (azaz, hogy valaki már átesett a betegségen) nem tud kimutatni ez a fajta teszt. A PCR-vizsgálat beletartozik az állami teszt regiszterbe és eljárásrend szerinti jelentési kötelezettsége van.

Megbízható-e a Covid PCR-teszt?

Ma ez a teszt tudja a legpontosabban kimutatni a fertőzés aktuális fennállását.

FONTOS: a fertőzést követő első 48 órában még nem biztos, hogy olyan magas a vírusszám a páciens szervezetében, hogy azt a teszt ki tudja mutatni. Ezért előfordulhat, hogy pl. a páciens megfertőződött hétfőn és kedden jön hozzánk tesztre. Ebben az esetben a teszt negatív lesz, pedig a beteg fertőzött. Ennek a kiküszöbölésére javasoljuk a 48 óra múlva történő második teszt elvégzését (addig persze karanténban kell tartózkodni, egy esetleges megfertőződés elkerülése végett), hiszen így az első 48 óra bizonytalansága is kiküszöbölhető és ki lehet mondani, hogy a beteg NEM fertőzött. Azaz (az előző példa szerint) legkorábban csütörtökön lehet jönni egy második tesztre. Mivel ennek az eredménye pénteken megvan, így 5 nap alatt vihető végbe egy biztos negatív tesztelés.

Kinek javasolt hozzánk jönni koronavírus PCR-tesztre?

  • Aki a jelenlegi szabályozásból kifolyólag negatív PCR-tesztet kell, hogy bemutasson a karatén elkerülésére vagy időtartamának lerövidítésére.
  • Akinek volt már egy pozitív gyorstesztje és szeretné azt megerősíteni vagy megcáfolni.
  • Aki egészségesnek érzi magát, de visszatér a munkahelyére, és önmaga, vagy munkahelye szeretne választ kapni arra, hogy fertőző-e.
  • Aki egészségesnek érzi magát, de családja, gyermekei visszatérnek a korábbi közösségekbe, és önmaga vagy a közösség szeretné tudni, hogy fertőző-e.
  • Aki egészségesnek érzi magát, de kénytelen fokozott rizikójú rokonokkal, ismerősökkel érintkezni.

PCR-teszt – hogyan?

Egy mintavevő pálca segítségével éhgyomorra érkező betegnél végezzük a vizsgálatot. A betegnek sem inni, sem fogat mosni, sem dohányozni, sem enni nem szabad a vizsgálat előtt 3-4  órával.

A mintavevő pálca segítségével vesszük a mintát. A beteget először arra kérjük, hogy zárt száj mellett három kisebb köhögést végezzen vagy krákogjon, majd ezt követően nyitott szájjal a garat mindkét oldaláról – a mintavevő pálcával – mintát nyerünk.

A koronavírus PCR-teszt eredményei:

Pozitivitás esetén: a betegtől levett légúti mintában sikerült kimutatni a vírus RNS-et, tehát a beteg, fertőzött. Pozitív minta esetén a mindenkori eljárásrend szerint járunk el, tehát jelentési kötelezettségünk van. Pozitív PCR esetén a beteg, tehát hatósági karantén alá kerül.

Negatívitás eseten: a betegtől levett legúti minta nem tartalmazza a vírus RNS-t.

Lelet:

  • A vizsgálati eredmény 12-16 órán belül megérkezik a megadott e-mail címre, titkosítva.
  • Ön a leletét angol és magyar nyelven is ki tudja nyomtatni vagy le tudja tölteni.

FONTOS: A PCR-teszt előtt 3-4 órával már NEM szabad:

  • semmilyen ételt fogyasztani
  • semmilyen folyadékot inni (vizet sem)
  • dohányozni
  • rágózni
  • gargarizálni

A fenti szabályok betartása pácienseink felelőssége.

Hogyan működik a PCR-teszt?

A PCR technikával zajló diagnosztikai módszerek egy ismert génszakasz jelenlétét vizsgálják. A cégünk által kifejlesztett eljárás során a SARS-CoV-2 vírus két fehérjéjét kódoló génszakasz a vizsgálat célpontja. Az egyik fehérje az N nukleokapszid, ami a vírus örökítőanyagához kötődik és nagy mennyiségben van jelen a vírusban, míg a másik az RdRp RNS függő RNS polimeráz fehérje, ami a virális RNS felszaporításában játszik szerepet. A kifejlesztett mérési technika egy reakcióban vizsgálja a két gén jelenlétét. Továbbá, a vizsgálat elválaszthatatlan és alapvető része a mintavétel minőségét ellenőrizendő, egy a vírustól független humán gén mérése ugyanebből a reakcióból. Mivel a mintavétel a garatból történik, a mintában jelen vannak a vizsgálandó személyből származó hámsejtek is, így az ezekben kifejeződő gének szintén mérhetővé válnak a reakció során. A nem megfelelő mintavételezés tehát kiszűrésre kerül a belső kontroll gén mérése által.

AZ ELJÁRÁS SPECIFICITÁSA:

Az eljárás beállítása során a módszer specificitását SARS-CoV-2 vírustól független 12 vírus törzsből származó RNS és DNS mintán teszteltük. A vizsgálatok minden esetben negatív eredményt adtak, így a módszer 100 %-os specificitással működött. A módszer érzékenysége virális RNS-t tartalmazó hígítási sorok alkalmazásával lett meghatározva. A mérési technika képes volt a vizsgált génszakaszok 20 darab kópiáját kimutatni, mindkét gén esetében.

Covid PCR-teszt ára: 14.000,- Ft

Reklamáció / Kérés:

Ha bármilyen okból reklamálni szeretnének, kérjük, hogy  email, illetve telefonhívás helyett az alábbi reklamációs oldalt használják. A reklamációkat kezelő kollégánk először ezt az adatbázist dolgozza fel, így ha Ön is ezt használja, a problémáját sokkal hamarabb tudjuk rendezni.

Amennyiben a bármilyen kérése van felénk, szintén ezt az oldalt használja. Ilyen lehet például a következő:

  • a megküldött leletet nem tudja kinyitni a jelszavával
  • nem kapta meg valamiért a leletet
  • szeretné a számlát más nevére kérni , mint akit megadott

Együttműködését előre is köszönjük.

A koronavírus-tesztekkel  kapcsolatos szolgáltatásaink folyamatosan változnak. Ha szeretné, hogy ezeket a változtatásokat külön jelezzük az Ön számára, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre.

Videókonzultáció bevezetése

Szeretnénk felhívni figyelmüket az Emineo Magánkórház új szolgáltatására, a videós távkonzultációra, melynek során online kapcsolaton keresztül, otthonuk biztonságában van lehetőségük a kiválasztott szakorvossal kommunikálni, kérdéseikre megnyugtató válaszokat kapni.

+ KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT!