Gaál Zsófia
Gyógytornász
Rendelési ideje
Bemutatkozás
2011-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán gyógytornászként, majd folytattam tanulmányaimat és 2013-ban a Debreceni Egyetem Komplex Rehabilitáció mesterszakán szereztem diplomát. A gyakorlatban több területen is kipróbálhattam magam. Fél évig dolgoztam a Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központban, ahol 0-5 éves korú gyermekek fejlesztésében vettem részt. 2013-2017 között a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Ortopéd-traumatológiai Osztályán töltöttem négy évet.
Az itt eltelt esztendők során rengeteg tapasztalatra tehettem szert és elindította a baleseti sérülések utáni rehabilitáció iránti érdeklődésemet, elköteleződésemet. Számomra a traumatológia egy izgalmas terület, mivel a mozgásokat bizonyos esetben a legelejéről kell újratanulni, nagy fejlődésen megy keresztül a páciens, amiben kellő odafigyeléssel és támogatással, szorosan együttműködve szükséges jelen lennie mind a gyógytornásznak, mind a sérültnek. 2017-től kezdve az Emineo gyógytornász csapatának vagyok tagja, eddig megszerzett tapasztalataimat és tudásomat különböző posztgraduális képzésekkel bővítem.
Szabadidőmet szeretem aktívan eltölteni, néhány éve kezdtem teniszezni tanulni, illetve légtornázni, emellett a vízi sportok kedvelője vagyok.
- 2015 TRX SMSTC, R-med Akadémia
- 2015 „Manuálterápia diagnosztikájának és terápiájának elsajátítása testtájanként” I-II. kurzus, Holisztikus Medicina Alapítvány
- 2014 Szegmentális stabilizáló tréning az ágyéki gerincen, All-right Bt.
- 2014 McKenzie tanfolyam A,B Magyarországi McKenzie Intézet
- 2013 Okleveles rehabilitációs szakember (MSc)
- 2012 Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar
- 2011 Terrier I. tanfolyam, Magyar Gógytornászok Társasága
- 2011 „Fit-Ball for Pregnant” továbbképzés, R-med és a Magyar Gyógytornászok Társasága
- 2010 Funkcionális elasztikus taping alaptanfolyam, 3NS TEX Taping by Kinetic International
- 2007 Gyógytornász ápolás és betegellátás szak( BSc), Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar
- 2017- Emineo Magánkórház
- 2013-2017 Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Ortopéd-traumatológiai Osztály, gyógytornász
- 2012-2013 Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ, gyógytornász
- 2011-2012 Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet, Csepeli telephely, Központi Rehabilitációs Osztály, Önkéntes gyógytornász
- 2010-2011 -klub Fitness és Tánciskola Budapest, Gerinctréner
- angol
- német
Időpontfoglalás
Kedvezményeink
Dinamikus árazás
Szakrendeléseink
Orvosaink
Kapcsolat
Magyar Marketing Szövetség