Blog

Folyadékra és ásványi anyagokra is szükségünk van

Emineo vizfogyasztásGyakran halljuk nyáron azokat az intelmeket, amelyek a megfelelő folyadékpótlásról szólnak, de ugyanilyen fontos a só- és ásványi anyagok bevitele is. Hiába iszunk ugyanis elegendő vizet, teát, ha „kimossuk” szervezetünkből az ásványi anyagokat. Ezek hiánya számos kellemetlenséghez, súlyosabb esetben szervi problémához vezethet.

Melegben fokozottan izzadunk, ezáltal nemcsak vizet, hanem fontos ásványi anyagokat is veszít a szervezetünk. Szakemberek nem véletlenül ismétlik újra és újra, hogy ezeket a fontos anyagokat rendszeresen pótolnunk kell, de az sem mindegy, milyen mennyiségben és milyen forrásokból.

Dr. Börzsei-Knoll Veronika, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ szakmai vezetője kollégáival együtt gyakran lát el olyan betegeket a baleseti ügyeletükön, akik szédüléssel, izomgörcsökkel keresik fel a rendelőt. Ha ilyen tüneteket tapasztal valaki, már nagy a baj.
– Míg étkezés nélkül akár hetekig is kibírja az emberi szervezet, ásványi anyagok és folyadék nélkül csupán néhány napig vagyunk képesek életben maradni – mondta a traumatológus. – Mindig azt tanácsolom, hogy az időjárásnak megfelelően, a változatosságot szem előtt tartva pótoljuk a folyadékot. Nem célszerű mindig egyféle italt fogyasztani: csapvizet, ásványvizet, gyümölcsleveket, teát éppúgy ihatunk, emellett húsz százalékban az ételekkel is bevihető a megfelelő folyadék. A víz mellett azonban ugyanilyen fontos a só- és ásványi anyag mennyiségének szinten tartása.

A doktornő figyelmeztet: ha szédülünk, fáj a fejünk, görcsölnek az izmaink, fájnak az ízületeink, túl sötét a vizeletünk, fáradékonyabbak vagyunk, kezdjünk el gyanakodni, hogy szervezetünk valamiben hiányt szenved. Sokan ilyenkor gyógyszert vesznek be, de a fájdalom igazi okát nem szüntetik meg.

– Az ásványi anyagok és a víz jelenléte, vagy hiánya az egész szervezetünkre, anyagcserénkre hatással van. A víz biztosítja a vérkeringést, lehetővé teszi a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását. A szervezet először a 40-45 százalék vizet tartalmazó izmokból vonja el a nélkülözhetetlen mennyiséget, ami miatt fájdalmas izomgörcsök léphetnek fel. Ha a szervezet víz- és sóháztartása felbomlik, anyagcserezavarok jelentkeznek – tette hozzá dr. Börzsei-Knoll Veronika. – Mindenki figyeljen oda, mennyit és mit iszik, eszik magasabb hőmérséklet idején. Különösen veszélyeztetett kategóriába tartoznak a sportolók, a fizikai munkát végzők, az idősek és a gyerekek. Utóbbiak kapcsán ne várjuk, hogy ők szóljanak, szomjasak. Nekünk kell figyelmeztetni őket rá.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet egy korábbi tanulmányában azt javasolta, hogy 10 kilogrammonként 4 dl folyadék szükséges, kánikula esetén azonban többet kell inni. Figyelniük kell azonban szív- és érrendszeri problémákkal küzdőknek, illetve vesebetegeknek, mennyi folyadékot és ásványi anyagot visznek be szervezetükbe, náluk a túl nagy mennyiség is problémát okozhat.

Akár vizet, akár ásványi anyagokat megtalálunk zöldségekben és gyümölcsökben, kiváló választásnak tűnik az ezekből készített leves.

Ha mégis úgy érezzük, fájdalmaink nem csillapodnak, a tünetek nem enyhülnek, forduljunk szakorvoshoz. Az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ a hét minden napján, hétvégén is, 8.00-20.00 között várja baleseti ügyeletén azokat, akik a kánikula áldozataivá váltak.